Vasárnapi szieszta - Kedves Barátom Két Harmad!

Majd két éve ismerjük egymást. Nem kis idő. Talán nem is tudod, miért nőttél ilyen nagyra. Mert az utóbbi évtizedek annyi, de annyi csalódást okoztak a magamfajta kisembernek, hogy így fejeztük ki nemtetszésüket és adtuk kezedbe a lehetőséget, hogy tégy már valamit értünk. Az ígéreteid kezdik meghozni gyümölcsüket, de egyiken, másikon látni már, hogy nem mosolygó piros alma, hanem valami nem honos íztelenség. Mivel a barátom vagy, azt hiszem beszélhetek hozzád őszintén. Nekem nem a céljaiddal van bajom, hanem a megvalósítással. Tudom, most azt mondod, hogy nehéz helyzetet örököltél, de tudtad mi vár rád, hiszen itt éltél köztünk és azt mondtad, hogy én ezt jobban tudom. Elhittük neked. Ezért kaptad a fülke-keresztségben a Két Harmad nevet. Nomen est omen. Bizony, bizony kötelez, mégpedig arra, hogy ne felejtsd el ki tett ilyen naggyá, mert ha nem teljesíted az ígéreteidet könnyen rád ragasztanak egy másik nevet. Például, Marginális. Mi kisemberek már csak ilyenek vagyunk, hiszünk az ígérgetőknek és megbüntetjük a szószegőket, ez a mi kis élvezetünk. Számod össze, hány ember került az általa megingathatatlannak tartott neki járó trónusról a pad alá, hát vannak jó néhányan.

Nem fogod elhinni, de egy dologért a legnagyobb ellenfeleid is áldani fogják a neved, mert új humán erőforrás stratégiát honosítottál meg. Mégpedig, hogy a saját embereidet hozod, hoztad pozícióba. Ezzel talán nem is lenne semmi baj. Mindenki szeret olyanokkal dolgozni, akiknek hátat mer fordítani, és nem kell attól féljen, hogy hátba támadják. Nem az a baj, hogy olyanokkal veszed magad körül, akikben megbízol, az a baj, hogy az ígért eredmény még mindig nincs a láthatáron. Néha azt gondolom, hogy fontosabb neked a múlt, mint a jövő. Persze, jó tudni, hogy mikor mi és miért történt és ki érte a felelős, de az sem utolsó szempont, hogy mi van a mával, és mi lesz a holnappal. Hogy miért is áldják majd a neved, hát azért kedves barátom, mert a következő váltásnál talán nem is kell majd kimondani, amit a régi seregben mondtak, hogy első sor oszolj, mert azok, akik most csak a barátság és a megbízhatóság miatt kerültek oda, ahol vannak, azok talán meg sem várják majd az előző parancsszót, hanem szó nélkül szedik a sátorfájukat és távoznak.

Ha most történetesen felvételiző gyerekem lenne, hát nem hiszem, hogy ilyen békésen beszélgetnénk, mert te sem járultál hozzá anyagilag a magasabb iskolai - főiskola, egyetem - okleveled megszerezésért. Ja, hogy akkor más világ volt? Most meg sokkal nehezebb, mondod. Hogyne lenne nehezebb, ha se te, se az elődeid azokat az ingyen látogatott iskolákat nem azért látogattátok, hogy a saját és a haza hasznára legyetek. Érted? Nem az a baj, hogy a saját hasznodra teszed, amit teszel, hanem hogy megfeledkezel arról, hogy kinek mit köszönhetsz és kinek mivel tartozol. Sokunknak a szó, hogy hazaszeretet nem szóvirág, hanem érték.

Ha most történetesen közeli hozzátartozóm orvosi, kórházi kezelésre szorulna, hát nem hiszem, hogy ilyen békésen beszélgetnénk. Persze, nincs orvos, mondod, persze elmegy külföldre. De miért? Vagy az ingyenes képzésben részt vevők, tényleg nem képesek feltárni és megoldani a problémákat, akkor visszavonom, amit az oktatásról az előbb mondtam.

De amiért szóba elegyedtem veled, az a munkahelyteremtés. Jó, tudtuk nem lesz egymillió tíz év alatt. De hogy majd két év alatt egyetlen egy se, az azért kicsit erős. Ezt neked is el kell ismerned. Ezzel se lett volna bajom, nem én mondtam, hogy csináld meg, te ígérted. Én csak azért hozom ezt szóba, mert valamiből majd ki kell fizetni a tandíjat. Valamiből csak meg kell venni majd a gyógyszereket meg miegymás. Valamiből csak szeretnék a családomnak meleg fészket biztosítani meg olyan körülményeket a gyerekeimnek, hogy ne kelljen majd tandíjas iskolába járniuk. Valamiből csak szeretnék én is jobban élni.

Üdvözöl szeretettel barátod,

digipenna