2012. február 23., csütörtök

Támadás - Ellentámadás


Úgy látom, hogy az elmúlt képviselő-testületi ülésről szóló cikkem nagyon elevenébe talált! Még soha nem látott „ellenkomment” támadási hullámot váltott ki, aminek (szokás szerint) köze nem volt a cikk témájához,  hanem modortalan és ostoba vagdalkozásba ment át. Érdekes volt látni, hogy az érvek hiánya milyen vak gyűlöletet váltott ki az „ellen” kommentezők (vagy talán kommentező) körében. Egyetlen olyan hozzászólás volt még az elején, amely arról szólt, hogy én a városom ellen dolgozom. Nincs így! Én a városomért, az ostoba döntések, a klientúra elvtelen pozícióhoz juttatása, a pénzpocsékoló gazdálkodás és a folyamatos visszafelé mutogatás ellen dolgozom. Az aranyos, hogy ezt – mármint a város elleni állítólagos munkálkodást – azok vetik a szememre, akik ténylegesen ezt tették hosszú éveken keresztül. 

Feljelentés KalocsaKOM ügyben, a Magyar Hírlap hasábjain hazugság tömeg megjelenítése a művelődési ház felújítása és a Tomori Pál Főiskola működésével kapcsolatban. (Emlékezzünk vissza, a nyolc állításból nyolcat „meszelt el” a bíróság és az „újság” helyreigazításra kényszerült.) De ügyészségi feljelentés is kísérte a cikket! Nem a város ellen, hanem a munkájukat rosszul végző, a város érdekeit rosszul képviselő személyek ellen indítottam támadást! Nagyon egyszerű oka van a dolognak. Akik minket lejáratnak, elszámoltatnak, feljelentgetnek, azok ne számítsanak a lojalitásunkra. Megmondtam a közmeghallgatáson, hogy nem hagyjuk magunkat! Nem engedjük, hogy a becsületünkbe gázoljanak azért, hogy a saját sikertelenségüket, a rossz gazdálkodásukat, az elkövetett hibáikat ezzel elkendőzzék. Ráadásul az elszámoltatást és a feljelentgetést is úgy teszik meg, hogy meg sem hallgatnak minket! Nem is akarják, hogy a koholmányaikat még csírájában letisztázzuk, hogy kifogjuk a szelet a fekete vitorláikból! 

Nagyon sajnálom és keserűséggel tölt el, hogy sok általam régebben becsült és tisztelt személy is nevét és arcát adja ehhez a borzalomhoz. Még valami zavar! Teljesen nyilvánvaló, hogy azt hiszik, hogy bárkivel és bármit megtehetnek! Persze országosan is ezt látják és hát mögöttük a kormány sajnos nem mellettük és sajnos nem abban, amiben kéne!).

Felvetettem a testületi ülésen az oktatási intézményekben tapasztalható egyáltalán nem pozitív változásokat is. Úgy kezdtem, hogy egy reggel az intézményvezetők arra ébredtek, hogy 10%-al csökkenteni akarják az intézmény költségvetését. Nem új keletű a dolog, januárban a kommunális igazgatója ébredt úgy, hogy harmincnégy fővel csökkenti a létszámot. Miután a teljesen lecsupaszított, már semmire sem elég dologi kiadásokban már nincs mit keresgélni, maradtak a személyi juttatások. Itt pedig ingoványos területre tévedtek. Oktatási téren Kalocsa nagyon jó színvonalat tudott felmutatni az elmúlt évtizedekben. Az önkormányzat folyamatosan biztosított keretet csoportbontásokra az eredmények szempontjából fontos területeken. Ilyenek voltak: a idegen nyelv, a számítástechnika, a felzárkóztatás, a tehetséggondozás, felvételi előkészítő. 

Mindenki számára egyértelmű, hogy a hatékonyság szempontjából abszolút nem mindegy, hogy 12 vagy 24 fős csoportokban folyik az oktatás. Nos, ennek a megszüntetéshez vezető úton indultak el a csökkentés kényszerének parancsba adása miatt. Ez a tartalmi rész (egyáltalán nem megnyugtató) de van ennek a döntéssorozatnak jogi vetülete is. Az óraszámok, a tantárgyfelosztások alapján kerültek meghatározásra a tanári óraszámok. Sok esetben a tanárok határozott idejű szerződéssel dolgoznak. A csökkentések pedig ezeknek a szerződéseknek az egyoldalú módosítását kívánták. Ezeket a szerződéseket nem lehet egyoldalúan, csak közös megegyezéssel módosítani! Ennek ellenére több helyen, az értekezleten közölték, hogy X Y tanár hétfőtől nem dolgozik. Majd néhány nap múlva, amikor rájöttek, hogyha az érintett munkaügyi bírósághoz fordul, akkor vagy vissza kell helyezniük, vagy a szerződés teljes időtartamára járó bért ki kell fizetniük az érintetteknek,(akkor meg hol spóroltak?), visszavették őket. Sajnos beszéltem több pedagógussal, akik aláírták a szerződésmódosítást, amely egyértelmű óraszám és bér csökkenést hozott számukra, mert félnek! Félnek, ha lépnek jogaik védelmében, akkor kirúgják őket! És ez bizony szörnyű, hogy a félelem légköre ilyen mértékben eluralkodott! Alpolgármester úr azt mondta, hogy semmi gond nincs, ha a félév kezdéskor változik a tantárgyfelosztás, ez teljesen természetes. A baj kettős és ez megint a jogszabályok sajátos értelmezéséből fakad. Az egyik, hogy a második félév már több mint egy hónapja elkezdődött. A törvények szerint pedig oktatási éven belül nem lehet ilyen jelentős változásokat bevezetni, csak új tanévben!

Polgármester úr azt mondta, hogy látszik, hogy nem tudom elviselni a hatalom elvesztését és rosszindulatú is vagyok. Nem mondom nyomós érvek a témához. Hát nézzük a két állítást! Én a tizenhat évig betöltött funkciómat nem hatalomnak, hanem szolgálatnak tekintettem. Hozzám, ha az irodámban tartózkodtam, bárki bármikor bejöhetett. Mindenkinek igyekeztem segíteni és nem hiszem, hogy aki kapcsolatba került velem hatalmi gőgöt tapasztalt volna részemről. Nehéz, embert próbáló szolgálat volt ez óriási felelősséggel. Higgyék el, megkönnyebbülés, hogy túl vagyok rajta. Ha polgármester úr hatalomnak tekinti pozícióját, akkor bizony nagyon meg fogja majd viselni, ha elveszti (mert előbb-utóbb bizonyosan így lesz!). Az az ember mondja rám, hogy rosszindulatú vagyok aki, elszámoltatási bizottságot hozatott létre a testülettel, aki lehetőséget sem adott arra, hogy védekezzünk, aki a jogi tanácsadó véleménye ellenére decemberben „átverekedte” a testületen, hogy megtegyék a feljelentést „ismeretlen tettesek” ellen közvilágítás ügyben és közben mindenhol engedte annak hangsúlyozását, hogy az előző vezetésről van szó. Aki nem engedte, hogy képviselőként betekinthessünk a témát érintő iratokba, aki annak ellenére, hogy tudta Török Gusztáv édesanyjának aznapi temetése okán nem lesz ott testületi ülésen, engedte, hogy az elszámoltatási bizottság (sürgősséggel behozva) tovább vádaskodjon ellene a védekezés lehetősége nélkül! Döntsék el a kedves olvasók, hol található a rosszindulat! 

Lehetett volna azt mondani a törvénysértésre (költségvetés beterjesztése), hogy tévedtünk, elrontottuk, elnézést kérünk, ilyen többé nem fog előfordulni! Jól is ki lehetett volna jönni belőle! Csak egy kicsit kellet volna leadni a hatalmi gőgből és emberibben viselkedni!

Loibl László

82 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tisztelt Loibl László!
A cikk korrekt és úgy gondolom,hogy egyre többen "sírják" vissza a régi vezetést.Ezt tapasztalhatjuk piacon,utcán és itt a blogon is.

Kalocsai lokálpatrióta írta...

Reklámferkó egyre arrogánsabb.Átveszi a kabinet emberei stílusát.Valószínű, hogy avval is összefügg, hogy az eltelt 1,5 éve teljesen sikertelen és nagy károk, hiányok keletkeztek az intézkedései következtében.
Egyre rosszabbul működik az önkormányzat, egyre nehezebb a feladat ellátása az intézményekben, egyre elégedetlenebb a lakosság az ígéretek és a szomorú valóság közötti szakadék miatt.
Próbálta áthidalni ezt a szakadékot a gusztustalan önreklámmal, de mára már arra is rájött, hogy pont az ellenkezőjét érte.Ma már ez miatt is nagy mesemondónak tartják a városban.Itt a blogon is ez visszatükröződik.
Loibl úr tartsanak ki, mert Önöknek van igaza.

Névtelen írta...

Ne beszéljetek már a piacról,hogy ezt mondták,azt beszélik,azt hallottam ott,mert a végén még azt is felszámolják, vagy valami ilyesmi!!

Ludas Mátyás írta...

Reklám fercsi nem bírja a kritikát? Pedig ő úgy jött Kalocsára, hogy az első megszólalása is az akkori vezetés szapulása volt.Ezt azóta sem hagyta abba. Mi a pi..át várt, hogy a hülyeségeit elviselik és nem olvassák a fejére folyamatosan?

kertvárosi írta...

11.02-es @Névtelen:
én inkább arra lennék kíváncsi, hogy a piac -jelenleg- BEÁZÓ tetejét mikor fogják megjavítani?
Vagy emiatt balesetveszélyesnek minősítik, s bezárják?

Sajtájos írta...

Már annyira zavarja a nép a fercsinket, hogy egyre kevesebbszer mutatkozik a nép előtt közvetlenül. Csak azt szereti, ha olyanok között van, akik tapsolják meg dicsérik a kapott állásokért és dohányért.Így egyre vakabb lesz a lelkem, mert az igaz véleményekkel nem szembesül. A kabinet is ajnározza és vakítja.A bukás kész.

dr.Jogerős Pál írta...

Igen komoly és erős értelmiségi klub szerveződik a városban,lokálpatrióta alapon.Egyszerűen tűrhetetlen,amit ezek csinálnak.Köreinkbe sok információ eljutott Bajáról is.Én azt hiszem,most jön majd az igazi szellemi harc.

Tibornak adott kopogtató cédulás írta...

Lenne itt szellemi harc ha a másik oldalon lenne agyi tartalom, de azon az oldalon csak a szó szoros értelmében van szellem, amely bejárja Kalocsát éjszakánként nagy lepelben.Mert már nappal nem mer mutatkozni a sok elqrt dolgaik miatt.

Jobb oldali szavazó írta...

Nem rég jöttem a város házáról a hátsó részen jártam egy ügyemben.Gondoltam keresztül jövök az elit osztály folyosóján és elől jövök ki, úgyis a nagytemplom felé megyek. Hát mit ne mondjak.Találkoztam 2 régi ismerőssel és nem mertek velem beszélgetni.A néhány perces diskurzus alatt 100-szor megcsavarták a fejüket, hogy jobbra hol balra.Kérdeztem is mi a f. van belement a fületekbe valami, hogy így rázzátok a fejeteket? Mire az egyik : ezen nem tud még mosolyogni sem, mert olyan a légkör, hogy azt figyeli ki látja, hogy beszélget velem.Na de hát engem itt nem nagyon ismernek komám,mire a másik: az számít, mert akkor meg azt fogják kérdezni, hogy kivel beszéltem és miről volt szó.
Engem ez a szitu annyira begurított, hogy ha jött volna valami tótum-faktum arra belekötöttem volna mérgemben. Anyámtól hallottam egyszer, hogy az 50-es években a rákosi éra alatt féltek ennyire az emberek

Félelmetes korszakot élünk a városban, de lehet hogy az országban is. Bár én inkább morcos vagyok ezért nem hogy beszarnák. EL is húztam, nehogy baja legyen a haveroknak.

Rambó írta...

Akkor te demokrata vagy, mert a demokrata nem fél-mondja a közmondás!!! / Csak beb.sz egy nagyot annak, aki bántja./

müszi írta...

Ja. "munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll"

vajasparti írta...

Na ugyanígy jártam néhány hónapja és azt hittem , hogy vicc.De ezek szerint igaz volt az én esetem is. A főutcán összefutottam én is egy közalkalmazottal vagy köztisztviselővel a franc tudja őket megkülönböztetni. Beszélgettünk egy 10 percet.Mikor indulni akart aszongya, hogy nem rég jött erre az egyik vezér oldalbordája és nagyon nézett.Nem sokára hívni fog a góré, hogy miről beszélgettünk. Na elküldtem a melegebbre és elköszöntünk.Néhány nap múlva ismét szembe jön és már messziről mondja, hogy na ugye igazam volt.Valóban alig telt el akkor néhány perc már csörgött a telefonja a mit kérdezett szöveggel indítva a beszélgetést. Nem akartam neki elhinni, de ezek szerint igaz lehetett.
Na de ez tényleg a demokrácia vége kis hazánkban és városunkban.
Arról nem is beszélve, hogy az ágyasnak mi a p...a köze van a férje munkaköréhez.Vagy az asszonyaik a titkos megfigyelők? 3/100-asok?
Hova jutottunk barátaim?

Rúzsa Sándor írta...

Nem csak figyelnek a fehérszemélyek, hanem az a hír járja, hogy ha el akarsz valami nehezebb ügyet boronálni, akkor a pöndőt kell megkörnyékezned. Ő majd lerendezi az urával. Oszt bakfitty.

Névtelen írta...

Mi van a kinai gombával nagy a csend,lassan már vetni kéne/Turi ur nem tud semmit?/ ki lesz a képviselők közűl a gomba felelős?? a Tibinek feküdne a dolog.Igaz öreg szólaljál máe meg.

Névtelen írta...

Kalohirek egyik fő témája ,hogy laporoszkopos berendezés bezserzésére nyujtott be pályázatot a korház.Természtesen örülni kell-még egy ilyen néhány milliós-müszer beszerzésének is.2005 táján 300 milliót meghaladó értékben került sor eszköz és müszerbeszerzésre különösebb reklám nélkül. Az előző vezetés csak tette a dolgát !

Buci írta...

Loibl Úrnak: A testületin T.G.A."beszólása"hűen tükrözte a valóságot.Nem fogom elfelejteni.Ekkép szólt a pulpitus irányába:"Szégyelljék magukat mindannyian..."

Névtelen írta...

Buci ! na és mit akarsz ezzel mondani,mi a valóság ? én nem értem,főleg azt,hogy hova tartozol? nyilatkozzál ki féle mi féle stb.

Névtelen írta...

Névlelen 16:22. Valószínű Ők jobban kommunikálják, mint az előző vezetés.

Fontos írta...

TGA-nak tökéletesen igaza volt. Loil Laci bevitt egy problémát a testületi ülésre és erre az volt a válasz, hogy Lacinak estek neki.Nem a problémánk, az nem is érdekelte őket.
Na itt látszik a rákosista gondolkodás és az hogy nem érdekli őket a zemberek gondjai csak a zsebük. Ha azt fenyegeti veszély, akkor megriadnak és támadnak.
Fasza vezéreink vannak.

Névtelen írta...

Névtelen írta...

Mi van a kinai gombával nagy a csend,lassan már vetni kéne/Turi ur nem tud semmit?/ ki lesz a képviselők közűl a gomba felelős?? a Tibinek feküdne a dolog.Igaz öreg szólaljál máe meg.
2012. február 23. 16:17

http://www.youtube.com/watch?v=oTyoVqNta4M&feature=related

1:14 percnél figyelj a beruházási összegre

2:22 alkalmazottak száma

ebből ki kehet számolni, hogy a „több mint 1,3 milliárd forintos beruházás” mennyi munkahelyet teremt


ez meg nem másfajta hír
http://www.youtube.com/watch?v=SI46BtanNBg

Névtelen írta...

Mi van a kínai gombával? Semmi. A kínaiak nem fognak Kalocsán befektetni, sőt Magyarországon se nagyon. Nem véletlenül mondott le Fellegi. Amit ezek a barmok itt össze-vissza hazudnak, azt higgye el az, aki akarja. Ez már csak akarat kérdése. Miben/kinek akarok hinni? Én nem hittem korábban sem nekik, mert figyeltem a helyi híreket és tudtam, hogy ahol egy Szakál-Bobek páros tevékenykedik a háttérben, ott a kirakatember (T.F.), vagy hülye és bedőlt nekik, vagy akkora kópé×, mint a jelzett páros.

×kópé=hazug tolvaj.

kertvárosi írta...

Nem kamu, és rémhír, hogy a Polgármesteri Hivatalban dolgozók -pláne, ha egy kicsit "régebbiek"- félnek.

Nem tudom, hogy mások felfigyeltek-e rá: szinte mindent a zalpolgival végeztet el a "polgármester". Pl.: a "Szülőföld Akadémia" megnyitása, most olvastam, hogy állampolgári esküt is tettek becses személye előtt.
Török Ferenc -jó keresztényként- majd mossa kezeit, mint Pontius Pilatus.

Névtelen írta...

A gomba az hagyján, de mi van a közmunkások által megtermelt zöldségekkel???? A polgármester úr ígérte micsoda haszon lesz a konyháknak, magunknak termeljük a zöldséget.

Balkánbarát írta...

Magunknak? Majd a bajai maca kiganéz itt is mint Baján.

Névtelen írta...

A kubikos parknál lesz a zöldség termelés,most fogják majd felszántani,a vetést a közmunkások fogják végezni .A bajai Maca reméljük,hogy visszamegy borsod megyébe.

Névtelen írta...

Sziasztok!Bocsi ez nem éppen a témába vág,de tanulságos!
http://ghostwriter.blog.hu/2012/02/22/bejegyzes_url_cime_518?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign

Buci írta...

Névtelennek 17:07
Az,hogy mi a valóság,látjuk és bőrünkön érezzük.Engem nem érdekel,hogy Ön kiféle,miféle,ugyanezt várom el viszont is.Megjegyzem,mondatot nagybetűvel kezdünk....

gombóc írta...

"Ne beszéljetek már a piacról,hogy ezt mondták,azt beszélik,azt hallottam ott,mert a végén még azt is felszámolják, vagy valami ilyesmi!!
2012. február 23. 11:02"

"én inkább arra lennék kíváncsi, hogy a piac -jelenleg- BEÁZÓ tetejét mikor fogják megjavítani?
Vagy emiatt balesetveszélyesnek minősítik, s bezárják?
2012. február 23. 13:41"

Ekkor majd nálunk találkozunk és itt beszéljük meg a dolgokat. A piacot meg kivisszük a meszesi telekre. Igaz nincs teteje, de majd befedjük. :))

gombóc írta...

Az igazság alighanem itt olvasható:
http://ghostwriter.blog.hu/2012/02/22/bejegyzes_url_cime_518

Névtelen írta...

gombóc!
Már azt hittem a szakál-borbély duó itéletéről van szó...
Tegnap hallottam az egyik haveromtól a sétáló utcában egy találós kérdést: mi lesz a szakál-bobek, (alias sakál-overdose) duó új beceneve egy elmarasztaló ítélet esetén?: hiéna-zebra mert ez a kettő is csíkosban jár.:D
Majd megszakadtunk a röhögéstől, nem kis feltűnést keltve.

gombóc írta...

Arra még várni kell, a múltkori tárgyalásukon mintha arról lett volna szó, hogy március eljén folytatják... Remélem be is fejeződik egyszer.

A fent idézett cikkben jelzett - visszakapott - saller nem semmi. Ez a sok nagyeszű még mindig nem tudja, hogy a bumeráng visszamegy a kiidulási helyére és ott tarol. (Fent és lent egyaránt visszaütnek a hülyeségek. A baj csupán az, hogy mindig mi isszuk meg a levét.)

Névtelen írta...

Fegyverbe! Fegyverbe?
Gyurcsány Ferenc, 2012. február 22., 23:46

Brutális fenyegetést lengetett be tegnap a Brüsszeli Bizottság. Azt javasolják, hogy 140 milliárd forint fejlesztési támogatást vegyenek el Magyarországtól, ha nem biztosítjuk költségvetésünk fenntartható egyensúlyát. Ez már nem egyszerűen ökölrázás, ez szédítő erejű ütés kilátásba helyezése.
Az indoklás gazdaságpolitikai természetű, de ne legyen kétséges, szélesebb értelmű. Az európai normákkal szembehelyezkedő, a kokik és sallerek nyelvén Európával beszélni akaró Orbánnak szóló figyelmeztetés: eddig és ne tovább. Ha nem értettél a sok-sok figyelmeztetésből, a szép szóból, akkor talán érteni fogsz ebből – nem mondják, de gondolják az európai döntéshozók. Szerintem Orbán érti. Érti már pár hete. De úgy akar visszavonulni, hogy minimalizálja az ebből fakadó politika károkat, hogy ne kelljen beismernie politikai stratégiájának bukását. Láthatólag az Uniónak nincs ínyére ez a félszívvel végrehajtott korrekció.
Ha Orbán hajthatatlan marad, akkor bizony elbukjuk ezt a temérdek pénzt. Igen ám, de ez esetben a miniszterelnök mindenki számára egyértelmű és súlyos anyagi és erkölcsi károkat okoz Magyarországnak. Miközben Orbán és ügyészsége a politikai ellenfelek sorát hurcolja meg valós és kreált indokokkal, rendszerint hanyag vagy hűtlen kezelés gyanújával, addig jelen esetben nyilvánvaló és egyértelmű károkozás történne. Egy ilyen döntés minden magyar állampolgár zsebéből 14 ezer forintot venne ki. Nem kétséges, ha ez megtörténik, akkor az Orbán távozását akaró sokaság igazi politikai fegyverhez jut.
Mégis azt javaslom, hogy ne akarjunk ilyen fegyvert, ne akarjunk ilyen áron fegyvert. Ilyen áron nem szabad akarni Orbán bukását. És ha már a fegyverekről beszélünk, akkor inkább azt kívánjuk, hogy Orbán kormánya tegyen meg mindent, hogy a Bizottság javaslatát ne fogadják el a pénzügyminiszterek. Gyűjtsenek szövetségeseket, támogatókat, szervezzék meg a blokkolni képes erőt. Ez persze nehéz lesz, alig van barátunk, magányosak lettünk Orbán alatt. De ha nem is sikerül most megakadályozni a döntést, még akkor is van menekülő út. Olyan költségvetést kell készíteni 2013-ra, amely meggyőzi Európát, amely visszavisz bennünket a strukturális hiány 2006-2010 között tapasztalt csökkenő pályájára.
Szóval a védelem valódi fegyvere Orbán kezében van. Meri, akarja, tudja használni?

Atya írta...

Az a baj evvel a fenti írással, hogy Gyurcsánytól ered. Hiteltelen személy nem tud hitelesíteni még igaz gondolatot sem.

Konzervatív írta...

Egyetértek Atyával, sőt annyira, hogy ennek az embernek pláne ilyen ügyben, aminek a kialakulásában a miniszterelnöksége alatt ő is tett egy nagy sztahanovista lapáttal , nem szabadna még megszólalni sem. Nemhogy tanácsokat osztogatni.Bár az írás tartalma sok igazságot tartalmaz.

Pénügyőr írta...

Nagy igazsága vagyon kenteknek. Ebben a mostani uniós megvonásban az eddigi kormányok mindegyike részt vett, hiszen folyamatosan magas volt a költségvetés hiánya és nem csökkentették./Talán Bajnainak sikerült valami/
Ez az egész ügy olyan, mint mikor egy társaságban a sorban első kihúzza a kézigránát biztosító szögét és kézről-kézre adják tovább.Egy se dobja el vagy nem hatástalanítja.Most Orbánnál van a kibiztosított gránát és ahelyett, hogy hatástalanította volna még egy nagyobb társaságot /EU/ meg is fenyegetett szabadságharccal és hogy közéjük dobja.
Hát persze, hogy a fenyegetettek- megtámadottak azt üzenik, hogy majd mi megmutatjuk, hogy a te kezedben robban az gránát.
Ezek után még a szabadságharcos Orbán csodálkozik, hogy a kezéhez kötözték a robbanó szerkezetet.

Bozótharcos írta...

Találó a hasonlatod. Talán még annyival kiegészíteném, hogy most már jópofizik szemtől-szembe velük, de a hátuk mögött itthon még mindig a gránáttal a kezében járkál és hülyíti a népét, hogy ez a csúnya EU megérdemelné, hogy odadobja.

Névtelen írta...

Mit is várhatnánk, ha a kalocsai érsek ilyet tesz...minősíti a kereszténységet...

http://nepszava.com/2012/02/magyarorszag/naci-eszmeket-hirdetnek-a-katolikus-papok.html

Atyafi írta...

Ez marhaság, amit írtak.Bár igaz, hogy az érsek keményen politizál -ami nem jó dolog, mert más lenne a feladata, de nem hiszem hogy bármi ordas eszméket magáénak vall. Inkább csak ő is politikai naivságból elhiszi ezt a orbáni hülyeséget.Sajnos az is baj, hogy mondja tovább a szedett-vedett összeesküvés elméletet, amit egy főpapnak nem lenne illő,sőt káros.Talán rá jön majd a damaszkuszi úton, hogy nem ez a feladata, hanem az emberi lelkek ápolása. A pénz meg persze, hogy Őt is érdekli, hiszen az ostyát és a mise bort sem adják ingyen.De ezt sem gondolja talán végig, ha mások esetében meg a gonosz eredetének tartja. Azt gondolom, hogy politikailag teljesen képzetlen és még amatőr szinten sem érti, amit egyébként nem is kellene neki.A baj, hogy azt hiszi az írás szerint, hogy ért hozzá. Én egyébként tisztelem, kár, hogy ilyen ügyekbe bele mártja magát.

Névtelen írta...

Döbbenettel olvastam.

Józanész írta...

Úgy gondolom, hogy nekünk kalocsaiaknak ebbe a Népszava-Érsek Atya vitába nem kellene beszállnunk. A blogot nem erre találták ki. Ne is foglalkozzunk evvel az üggyel, majd az illetékesek tisztázzák egymással a vitájukat. Remélem mindenki egyetért a kezdeményezésemmel.

Névtelen írta...

Nem! Ez hülyeség! A NÉPSZAVA meg teljesen hiteles hírforrás! A Gyurcsány Fecóról ne is beszéljünk! Igaza van Bábel érseknek abban hogy ha nem tudják erővel akkor megteszik a pénzzel! Ezt a Hitlerhez hasonlítani újságírói butaság!! (na jó a Népszava ezt megteheti)

Hivatalos írta...

Egyetértek, hogy evvel az üggyel ne foglalkozzunk.Tisztázzák egymás között a felek.

De sose fogom elfelejteni neki, hogy a 2010 októberi helyi választások után mennyire örült a volt úttörő és kisz vezetők, a katolikus vallás szerint korábban kétes családi köteléket űző új vezetők helyi győzelmének, a katolikus hitét gyakorló, gyermekeit a szerint nevelő, normális családi életet élő korábbi polgármester felett.
Sőt még a volt városi pártbizottsági tag kabinet tagságát is szó nélkül tudomásul vette.
Na ennyit az Érsek Atyáról!
Szomorú.

Névtelen írta...

Ez az EU-s pénzmegvonás arról szól, hogy Orbán egy igazi magyar falusi kocsog, aki izmozik a alcsúti búcsúban, aztán meg valaki pofán veri. Vajon nem ő próbálta meg elérni Gyurcsány kormányzása alatt, hogy az EU pénzeket vonjon meg Magyarországtól? Egyébként Gyurcsány még mindig hitelesebb (értsd: őszintébb), mint Orbán.

Névtelen írta...

A Jobbikos képviselő itt Kalocsán ettől szakálasabb hibákat is vétett pld: mikor megszavazta a költségvetést. http://kuruc.info/r/2/92552/

Névtelen írta...

@Atyafi: "Inkább csak ő is politikai naivságból elhiszi ezt a orbáni hülyeséget" - ha ilyen "naiv", akkor ne ártsa bele magát a politikába. Szerintem csak szimplán buta. Akár érsek, akár nem.

Névtelen írta...

Kedves Atya!
"...az érsek keményen politizál -ami nem jó dolog, mert más lenne a feladata...A pénz meg persze, hogy Őt is érdekli, hiszen az ostyát és a mise bort sem adják ingyen.De ezt sem gondolja talán végig, ha mások esetében meg a gonosz eredetének tartja. Azt gondolom, hogy politikailag teljesen képzetlen és még amatőr szinten sem érti, amit egyébként nem is kellene neki.A baj, hogy azt hiszi az írás szerint, hogy ért hozzá..."
Csak sajnos a többi pap is megy utána, hisz az érsek a (kis)főnökük, arról nem is beszélve, hogy a híveiket is megvezeti.
Hivatalos 12:31 milyen igazad van!!!
A bajom ezzel csupán annyi, hogy a jelenlegi vezetők és híveik innen nyernek önigazolást.

THIS GAME HAS NO NAME írta...

"Nem! Ez hülyeség! A NÉPSZAVA meg teljesen hiteles hírforrás! A Gyurcsány Fecóról ne is beszéljünk! Igaza van Bábel érseknek abban hogy ha nem tudják erővel akkor megteszik a pénzzel! Ezt a Hitlerhez hasonlítani újságírói butaság!! (na jó a Népszava ezt megteheti)" - ez nem az a Népszava, ez az Amerikai Népszava. Az elmúlt években történt egyházi felújítások részben nem EU-s pénzekből valósultak meg? Egyébként hogy jön ide a Gyurcsány Ferenc? Ez olyan, mint amikor megkérdezte a HVG riportere a Budai "idegbeteg" Gyula képviselőt, hogy szerinte le kell-e mondania a köztársasági elnöknek, ha beigazolódik a plágiumvád. Erre mit "válaszolt" Budai? Mit keres Oszkó Péter a Wizzairben? Magyarország megkapta amit érdemelt. Sok hülyét kell eltartanunk. Ez Kalocsára is igaz. Ott van például a kabinet.

Aki tudja írja meg, hogy:

- mit csinált Borbély Gábor kabinettag Kircheimben, amiből botrány lett,

- az egyik kabinettaggal kapcsolatban olvastam itt a hozzászólások között, hogy "pisztolyos". Ez mit jelent?

- az egyik kabinettagot 1994-ben elítélte a kalocsai bíróság. Ki az és mit csinált, hogy elmeszelte az igazságszolgáltatás?

- az elszámoltatást végző bizottság (gittegylet) elnöke - aki nem mellesleg ügyvéd - mit csinált, hogy beperelték, és hogyan áll az ügy?

- igaz-e, hogy a mostani vezetés több kft-t is alapított, csak éppen a társaságok alkalmazottait nem tudják rendesen kifizetni (az igazgató persze rendesen kapja a bérét)?

- igaz-e, hogy a Bajáról száműzött Búcsú (a) Lajos(tól) fideszes ködrágót Kalocsán alkalmazzák nagy pénzért? Mi lett Kalocsából? Illegális szemétlerakó?

Névtelen írta...

THIS GAME HAS NO NAME Evvel a hozzászólással béke lesz szerinted a két fél között? (TF és TGA)

THIS GAME HAS NO NAME írta...

Nem TF-ről és TGA-ról van szó, hanem a városról. Miért lenne béke? Most háború van? Nem békét akarok, hanem győzelmet. A szakértelem győzelmét a hozzá nem értés felett.

Városi polgár írta...

Névtelen Te hatalmas tévedésben vagy. Tojik nagy ívben TGA a Te TF-cedre meg a békéjére is. Őt csak a város érdekli, meg az elért eredmények a 20 év alatt.Na ezeket félti a reklámferkó meg a kabinet bandája dilettáns intézkedéseitől. Azért aggódik, HOGY MINDENT LEÉPÍTENEK, MINDENT TÖNKRE TESZNEK.
A kórház leépítése eddig a legnagyobb bűnük, de az egy éve beköszöntött hatalmas pénzügyi hiány is megbocsáthatatlan. A hülye átszervezések, Kft-k meg a szenilitásukra vall.
Nagy baj lesz ezekből még. Na ez idegesítheti TGA-t nem a reklámferkó háború és békéje.

gombóc írta...

Tehát az Amerikai Népszava ezt írja:
"Bábel érsek fejtett ki az Új Emberben."

Azaz, hogy nem az újságíró találta ki amit ír, hanem idézi "szeretett" érsekünk írását, amit a saját - kotolikus - újságjukban az tett közzé. Ennél fogva aztán le sem mosthatja magáról ezeket a gondolatokat. Nem egy megtévesztett szegény naiv kiscserkész (mint ahogy Aya@ írja), hanem keményen politizáló - az ország második számú főpapja, akinek a keresztényi szeretet és béke elveit kellene hirdetnie a templomában - már ha képes lenne végre a felújítást befejeztetni - amire az Uniótól, a magyar államtól, a kalocsai önkormányzattól és a híveitől összkuncsorogta a zsét.
Továbbá nem tudom, mi a túrót kezdene ő és a többi hittársa az általuk elátkozott "zsidó tőke" nélkül. Szidják a zsidókat, mint a bokrot és közben elfelejtik, hogy imádott Jézusuk és az egész kaotikus egyház onnan ered. (Már, ha jól informált anno a szőlőhegyi plébános a hittan órákon, amire buzgó katolikus szüleim beírattak.)

Arról nem is beszélek most, hogy az ominózus hitet valló népet állandóan üldözte valaki, még kishazánkban is, hogy mást ne mondjak nem vehettek földet maguknak, hogy azon gazdálkodva beilleszkedjenek adott népcsoportba. Vagy, hogy Pesten csak a Körúton kívül juthattak területhez, hogy letelephessenek.Így azután "kénytelenek" voltak az eszüket használni itthon és külhonban is: kereskedtek, gyárakat, bankokat alapítottak, ami aztán fényesen bejött egyik-másiknak (mert nyilván nem mindenkinek) és most ezért is csak szidalmat, becsmérlést kapnak. A hitleri rémuralmat most nem említem, mert ennél sokkal nagyobb terjedelemben sem lehetne kifejteni a probléma lényegét.) Szóval nem értem, hogy mi a bűnük.

Na, most talán sikerül lehiggadnom egy kissé, hogy itt kiadtam a felesleges gőzt, amit fent olvasott gondolatok gerjesztettek bennem.

gombóc írta...

Ja és még valami: a római katolikus egyház többségi tulajdonos a Raiffeisen BANK-ban. Erről ennyit ...

Egy volt jobb oldali szavaó írta...

Gombóc. Az egyház a papokkal és a hívekkel együtt egyház.Tehát ne bántsd a híveket, mert ők csak hisznek Istenben és általában jó emberek. Válogasd a szavaid barátom, mert megsértesz jóravaló embereket. A szőlőhegyi plébánosod gondolatait nem sikerült teljes mértékben megjegyezned.Vagy elefánt vagy és elszállt belőled?

Igazi polgár írta...

Gombóc! Jézus mondta a keresztfán. Atyám bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek. Ezt én most rád értem, de remélem nincs harag.
Ne légy Te is Barabás!!!

gombóc írta...

Nem én haragszom rájuk, hanem ők haragszanak mindenkire, aki nem hódol be az eszméiknek.
A híveikről pedig egyetlen rossz szót sem szóltam! Mindenki maga dönti el, hgy kinek milyen eszméjében hisz. Legalábbis egy demokráciában ...

Névtelen írta...

Szerintem igaza van gombócnak. Én ugyan nem jártam hittanra, de elég gáznak tartom, hogy a keresztények - tisztelet a kivételnek - nem tudnak szembenézni a múltjukkal. Keresztes hadjáratok, boszorkányüldözés, eretneküldözés, a tudományos megismerés fékezése, elnyomása - egyszóval: ostoba, tekintélyuralmi rendszer. Másrészről: Krisztus beszari tanítványai, akik megtagadták és elárulták őt, majd a keresztény egyház vezetői lettek. Na ebből nem kérek. A szeretet az nem egy adminisztratív dolog. Az elmúlt évszázadokra visszatekintve a szeretet egyháza nevetségessé vált számomra. Ideje lenne megújulnia, vagy jöhetne már a Messiás, persze azt is keresztre feszítenénk újfent.

kertvárosi írta...

"Apostataként" elolvastam a cikket, de nem hagytam ki a kommenteket sem.
Nagy igazság van abban, amit ott leírtak, még akkor is, ha mindez "istenkáromlásnak" tünik egyesek szemében.
Szerintem: nem kellene mindent maradéktalanúl elfogadni, még akkor sem, ha az bármiféle "egyháztól" jön.
Képmutató a róm. kat. egyház!!!
Én a híveket külön csoportba veszem, mert vannak, akik csak a "maguk módján" hívők, és olyanok is vannak, akik fenntartás(gondolkodás) nélkül elfogadják amit a papság mond. S nem mentség, hogy az is "emberből" áll!

16.23-as @Névtelen: egyetértek!

kertvárosi írta...

A "maradéktalanúl" szó természetesen rövid u-val írandó!

kertvárosi írta...

Fentebb, az egyik kommentemben írtam, hogy a zalpolgármester mennyi feladatot vesz/vett át. Egye manó, tevékenykedjen, ha a "városért teszi".
De nem tudom megérteni, hogy ő is miért hazudik? Nem finomkodom! Ez tény. Alátámasztásul: olvasom a ma kapott sötétkék újságban a menhelyről szóló írást. Hivatkozik az úr, az Állatvédelmi törvényre. "A települési önkormányzat kötelező feladata a település belterületén a kóbor állatok BEFOGÁSA. (Kiemelés tőlem.)E törvény előírásainak városunk az elmúlt tizennégy évben nem tett eleget."
Mivel nem ismeretlen előttem sem a törvény, sem a helyi állattartási rendelet, cáfolom ezt az állítást. Igaz, nem volt menhely (most sem értem miért kell???), de volt gyepmester, akinek a feladata volt a befogás, és az állatok a Komika által fenntartott telepen történő elhelyezése. (Megjegyzem: a gyepmesterre kihívták egy esetben a rendőrséget, hogy kínozza a befogandó kóbor állatot. Halála után is volt felelőse a témának!) Az általam leírtakat egy közösségi oldal fórumának "állatvédelem" topikja is alátámasztja.
Az is érdekes szitu, hogy már régóta van ÚJ állattartási helyi rendelet tervezet, de valami miatt, valakinek a fiókjában pihen. Állítólag át kell szerkeszteni.
S hogy a megszavazott öt millából ki/k jár/nak jól, már a jövő zenéje???

Nyugger írta...

Áldatlan állapotok az állatmenhelyen.Jobb körülmények a dolgozóknak és a kutyáknak-ez a címe az ingyenújságban megjelent hírnek.Tán már egy tálból is esznek?Rohadék banda!Meddig alázzátok még a kommunális dolgozóit?

ministráns írta...

Én már irtam erről,ezeknek a Zotyóéknak fontosabbak a kutyák mint az emberek,az nem érdekli Őket,hogy akiket elküldtek mit adnak a gyerekeknek,nem akarok neveket felsorolni,de állitólag van köztük volt havar is.

ministráns írta...

haver /helyesen/

anon. írta...

én meg keveslem az offline megmozdulásokat, ellenben sokallom a szájtépést.

Névtelen írta...

Szerinted pl.a fenti az szájtépés ? Fofán csapni sajnos még nem lehet.

Pórázos írta...

A borzasztó az, hogy 5 milliót kutyamenhelyre kiadni most, amikor a beterjesztett költségvetési tervezettben 800 millió a hiány.
Ezek egyszerűen agyalágyultak.

Prímás írta...

Én vallásos és katolikus vagyok.Hiszek Istenben és a három személyben.Gondolom sokan vagyunk ilyenek itt a blogon is. Néhány hozzászóló, aki nem hívő ember elég furcsán közelíti meg a vallásszabadságot.Csak nekik mondom, hogy a demokrata ember toleráns másokkal. Ők talán nem demokraták, hogy így beszélnek a keresztényekről? Hát dehogynem, csak beszélnek össze-vissza meggondolatlanul és eszükbe sem jut, hogy másokat evvel megsértenek.
Szerencsére csak néhányan ilyenek. Ezzel persze nem védem a történelem során elkövetett bűnöket, akár az egyházakét sem.

Lakótelepi írta...

Olvasom a KalocsaKOM Kft.felhívását a Kalohírekben.Jól teszik,ha keményen fellépnek a konkurencia ellen,ez ugyanis városérdek!Azt viszont képtelen vagyok megérteni,hogy annak idején,mikor az első lépéseket tette a kft. éppen a szomszédos lakótömbben ,Szakálék agitáltak ellene.Az meg már egyenesen undorító,hogy a Szakál felesége,aki szintén ellene dolgozozz a cégnek,most ő főkönyvelője.

Névtelen írta...

Mit lehessen tenni, ilyen furcsa az ízlésük. Egyik nap odarondítanak, a másik nap meg két-pofára habzsolnak, tömik magukat, ugyanarról a helyről. Lehet a mondás róluk szól?! Még a saját sz... is megeszi.

Névtelen írta...

Káros a házasság előtti szex

Index
2012. február 25., szombat 08:26 |
|


Pénteken megalakult Magyar Családtudományi Társaság egy fideszes képviselővel és a NEFMI támogatásával. A társaság küldetésnyilatkozatában káros jelenségnek tartja a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat.

http://index.hu/belfold/2012/02/25/karos_a_hazassag_elotti_szex/

IDIÓTÁK!!!

Névtelen írta...

יו"ר הכנסת, ראובן (רובי) ריבלין
מנהלת העמותה: אריאלה מלכה
עם מקימי העמותה נמנים: אריאב מנחם
ורדינגר אברהם
לפיד יוסף (ז"ל)
מלמד אברהם (ז"ל)
פלוג אליהו - נח (ז"ל)

Névtelen írta...

Nagyon nem akarok a vallásba bele merülni, de-
a papok elvárják a toleranciát -
ők mindenkit eltaposnának-
a vagyonukat hogy szerezték-
a szegény embereket ingyen dolgoztatták/isten fizesse-
aki vallásos tartsa el a papokat!!!!

müszi írta...

Nem tudtam, hogy káros a házasság előtti szex. Aki hirdeti, az már biztos belebetegedett. Én meg jól érzem magam. Lehet, hogy EZ a betegségem?
A vallási toleranciáról meg annyit, hogy semmi bajom azokkal, akik templomba járnak és hisznek bármiben, mindaddig, amíg nem akarják rám kényszeríteni a nézeteiket. Meg aztán aszerint is kellene élniük, amit ránk akarnak kényszeríteni. Könnyű a katolikus papoknak a házasságról és bőséges gyermekáldásról papolni, de se egyiket, se másikat nem nem próbálták!Csak a pénzre hajtanak!
A kutyamenhelyről indultunk ki, hát vannak kóbor kutyák a városban, én félek tőlük, bár ha van menhely még, javaslom mindenkinek, onnan vigyen kutyát, ne adjon pénzt fajtatiszta kutyáért. A legjobb társak lesznek, sose felejtik el, hogy az életüket mentettük meg!
A város tele van kóbor kutyákkal, szeméttel, kavarja a szél a sok szemetet, nincs aki összeszedje. Gondolom, ez így is marad, nincs aki összeszedje. Városunk vezetői ráérnek, igazán hozzáfoghatnának. Legalább látnánk, hogy dolgoznak.

gombóc írta...

Müszi! A szívemből szól minden szavad. Köszi.

kertvárosi írta...

1.) Egyház: olvasom, hogy az egyik egyház mentőautót adott áta mentősöknek, mintegy 30 milla értékben, hogy a zállamadósság csökkenjen. (A szegedi püspökség 100-at fizettek be erre a "nemes célra"!)
Nem kellene végre ezeknek a "cégeknek" a pénzforgalmát szabályozni, ésfolyamatosan csökkeneteni az állam pénzbeli segítségét?

2.) Kiakadtam délelőtt! Az amúgy is tiszta kosz, és licspocs város takarítására megbízott egyik nőszemély úgy dobta el a csikket a sétálóutcában, hogy csak úgy füstölgött! (Pegót nem láttam bagózni.)

3.) "...Az egyes országok követeiként az űrhajósok ...a hazáikra is jellemző ételeket vihetnek fel... (mármint az űrbe!)
...Minderre már Farkas Bertalannak is lehetősége volt 1980-as repülésekor: kalocsai mintás dobozban többek között sertéspörkölt..."
Mindez 32 éve történt, de az akkori tanácselnök talán nem tartotta fontosnak, hogy nagydobra kerüljön az eset.
Most???
Az idézetek forrása a mai Népszabadság.

4.) Szintén ebből a lapból tudtam meg, hogy Gyula városában a "Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia"
bejáratánál állítják fel Grosics Gyula bronz szobrát.
"Az alkotást Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, a labdarúgó-akadémia alapítója rendelte meg."

kertvárosi írta...

áta= át a
ésfolyamatosan természetesen két szó
Bocsánat!

Kati írta...

Nem tartjátok felháborítónak, hogy míg a város költségvetéséből 100 milliót le kell faragni hogy egyáltalán kezelhető legyen, addig az önkormányzat épületében nettó 14 milláért készülnek irodák az új KFT-nek?

OV de nem "Ő" írta...

Bizony felháborító!De!Lehet,hogy arra spekulálnak,hogy majd állambácsi besegít e nagyon fontos és elkerülhetetlen lépés finanszírozásába.Hiszen tudjuk,"a kormány mögöttünk van".Megjegyzem én csak olyan járműbe ülök,ahol a kormány elöl van.Még az is lehet,hogy az olyan túl nagyra nem becsült képviselőnk/drSemmilyen/ ezt az ellentmondást is "fantasztikusan" megoldja.

Névtelen írta...

Ezek arra játszanak, hogy majd az állambácsi a zsebébe nyúl, csak nem hagyják, hogy a miniszterelnök-helyettes választókörzetének fideszes vezetésű központja olyan csúful járjon, hogy kezelhetetlenül eladósodik, mert ha így történik, az Semjén megítélésére is negatívan hat. Persze a vidéki (Kalocsán kívüli) szavazók akkor is rá húznák az x-et, ha kiderülne, hogy nem érdemli meg. Ezek már csak ilyenek. Reménytelenül vidéki aggyal gondolkodnak. Itt a "vidékit" negatív értelemben használtam.

Kati írta...

Szerintem erre is azt mondják hogy az előző 20 év hibája.

kertvárosi írta...

Várjuk még ki az "átépítés, felújítás" végét. Van még az épületben olyan rész, amelyik beleeshet valamiféle munkába.

Azért merem remélni, hogy a végén "megáldatik" a megújult komplexum.

Névtelen írta...

Csak az előző vezetés által tervezett - lehet, hogy mindennél fontosabb - tető felújítás - mikor történik meg.

Névtelen írta...

Számomra az is érdekes, hogy mindenhol az előző 20 év meg 8 év kerül előtérbe, de a rendszerváltáskor aktív szavazók felelőssége sohasem. Mármint mi lenne ha egyszer a szavazópolgár is számon kérné saját magát?

Tudjátok mi az előző húsz év igazi hibája?
Az elbukott 2010-es választás, ami most a város azóta is folytonos erodálásához vezet. Minden téren. Ezért pedig a felelősség kollektív.( Nem részletezem ) Talán marad valami 2014-ig, és talán lesz erő ami fel tudja venni a harcot. De lehet hogy nem és akkor csúnyán rábaszhatunk :-)

Nem tudom lesz-e aki a 2014-es választások előestéjén majd számon kéri saját magát? Legyen!
Most itt intézkedésről -intézkedésre cicózni szerintem nem ildomos.

Megjegyzés küldése